Elit Tréning
A kiválasztó edzéseket követően kialakul az a bő keret, akikből a végső Most Wanted Team összeáll, és július 20-án megmérkőzik az FTC csapatával az Üllői úti oroszlánbarlangban.
Az egyhónapos edzőtábor során a legprofibb körülmények közt készülhetsz fel. A Nike fizeti a teljes ellátást, azt fogod enni, amit a profik, olyan mezben, cipőben játszol, mint a legjobbak. A kerethez fiatal, de már profi játékosokat – terveink szerint Németh Krisztiánt, Gulácsi Pétert és más ifjú, már bizonyított futballistákat – is tervezünk elhívni, akik tapasztalataikkal segítik a Most Wanted Team tagjait.
A végső edzőtábor dátumai
- Június 14-17.1. heti felkészülés
- Június 21-24.2. heti felkészülés
- Június 28. – Július 1.3. heti felkészülés
- Július 6-8.Összetartó edzések az Akadémián
- Július 20.Mérkőzés a Fradi ellen
az Üllői úton
A végső válogatás 30 mezőnyjátékossal és 4 kapussal indul, majd négy hét alatt alakul ki (az első hét végén 24+4, a második hét végén 18+4, a harmadik hét végén pedig 16+2 résztvevővel) az a csapat, amelyik a negyedik héten felkészül a végső mérkőzésre.
Elképzelhető, hogy a kiválasztás során kirostálódsz, és nem maradsz benne a végső csapatban, de az edzésmunka, amit itt elvégzel, nem vész kárba, és garantáltan jobb játékost farag belőled.
Ha sikerül bejutnod a legjobbak közé, akkor július 20-án bebizonyíthatod, hogy a határ a csillagos ég. Igen, mindig van feljebb. Játssz a Fradi ellen, bizonyítsd be, hogy az élvonalban is megállod a helyed. Ketten ráadásul lehetőséget kapnak, hogy nemzetközileg is kipróbálják magukat, a Nike Magyarország a két legtehetségesebb fiatalt elküldi egy angliai edzőtáborba a Nike Akadémiára, ahol a Premier League edzőinek szemei előtt megmutathatják, hogy mire képesek. Az egész világból 100 játékos kap ilyen lehetőséget, és nyolcan szerződéshez is jutnak. Ez egy olyan lehetőség, amilyen nemigen adódik még egy az életben.
Pár hónap alatt megfordulhat veled a világ. Most tényleg csak rajtad múlik, akarod-e és képes vagy-e rá. Belevágsz?